χ = gutturalis kemény spiráns; ñ = gutturalis nasalis; görög ɣ, ẟ es β betűkkel jelöltem a félvocalisféle vagy igen gyenge gutturalis, dentalis vagy interdentalis és tiszta labialis (nem, mint a v, denti-labialis) lágy spiransokat, melyek úgy keletkeznek, hogy a beszéllőszervek а g, d és b kiejtésekor, nem tökéletesen csukódnak össze.
A jésítést csak az n-en jelöltem rendesen külön jegygyei ń (= svéd-, norvég- és finn lapp nj), mert itt a j az n-nel tökéletesen egy hanggá olvadott össze, mely szintén a hangzó-erősbülés, illetőleg gyengülés általános törvényei alá esik (ńń — ń); az eredeti lj ikerhangzóban az l-et ugyan jésítette a következő j befolyása, de a j mégis megm aradt, a miért is legczélszerűbbnek láttam lj-et írni (kivéve az akkalai dialektust, a melyben már ll dívik).
A kildini és ter-lapp nyelvmutatványokban gyakran előforduló kettős mássalhangzók kk, tt, cc, čč, pp és az egyszerű k, t, c, č, p is, ha más, hangzó consonans (ñ, n, m, r, l , j , v') után állanak, többnyire úgy hangzanak mint gk, dt, dc, ďč és bp; ezt a hangárnyalatot azonban nem tartottam szükségesnek különösen megjelölni.
Van még az orosz-lapp kiejtésben egy más, gyengébb jésítés is, mely itt csak közvetve van jelölve. A magas e és i önhangzók ugyanis, ha későbben maguk elvesztek is, az előttük álló mássalhangzóknak egy j-féle utóhangot adtak; de egyszersmind a meg előző szótag vocalisa is bizonyos palatalis szinezést kapott (mint az észtben az úgynevezett dilutio), mely a hosszú vocalisok és diphthongusok végén tisztán úgy hallik mint egy igen rövid i, a rövid mélyhangú vocalisokkal pedig majdnem összeolvad az azoknak megfelelő magashangú vocalisokká. Ezen palatalis affectiót, mely úgy a vocalison, mint a következő consonanson is érezhető, csak egy a kettő közétett, kisebb alakú s alább eresztett i-vel jelöltem; pl. a következő szók taᵢlle, soᵢrme, čuᵢhke kiejtését meglehetős hiven így is lehetne leírni: tälle, söŕme, čühke vagy čühk͘e.
Az akkalai textusban eléfordúló ie és uo diphthongusokban az i, u élőhangoknak csak igen rövid tartamuk van.
Az i-végű diphtliongusokat és triphthongusokat mindig j-vel írtam, úgy mint a labiális hanggal végződőket is v-vel, habár ezen spirons, nem tökéletesen kiejtve, sokszor úgy hangzik mint u vagy ü; i̊ a jele a mély, gutturalis i-nek = orosz ы, és ɵ a nyiltabb gutturalis önhangzónak, mely pl. az észtben is gyakran eléfordúl; ḁ-val jelöltem egy a kildini nyelvjárásban eredeti ā helyett álló vocalist, mely a magyar а-hoz hasonló (de hosszú, mint a magyar âra, meghât-ban); ė-vel az i-hez közeledő e-hangot
A vocalisok hosszúságát is igyekeztem, a mennyire lehetett, híven megjelölni; jegyem a fölibe vetett fekvő vonalka, melyet csak az ḁ-ról hagytam el, mint a mely eredetileg mindig hosszú.
Hiányjel a szó végén és közepén már félig ném a vocalist jelöl.
––––
